Az 1954-es világbajnoki döntő a magyar futball történetének egyik legfájdalmasabb mérkőzése. Az Aranycsapat a torna előtt és közben is a világ legerősebb válogatottjának számított. Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Czibor Zoltán és Bozsik József neve akkoriban Európa-szerte félelmet keltett az ellenfelekben.
Magyarország a csoportkörben már találkozott az NSZK-val, és 8–3-ra le is győzte őket. Ezért a döntő előtt sokan biztos magyar sikert vártak. A mérkőzés álomszerűen indult: Magyarország már a 8. percben 2–0-ra vezetett Puskás és Czibor góljával. Úgy tűnt, a világbajnoki cím végre magyar kézbe kerülhet.
A német csapat azonban nem adta fel. Előbb szépítettek, majd kiegyenlítettek, a hajrában pedig Helmut Rahn megszerezte a győztes gólt. Az NSZK 3–2-re nyert, Magyarország pedig elveszítette azt a döntőt, amelyet sokak szerint meg kellett volna nyernie.
A mérkőzés Németországban „berni csoda” néven vált legendássá, Magyarországon viszont inkább futballtragédiaként él az emlékezetben. Ez a döntő azért különösen fájdalmas, mert az Aranycsapat nemcsak jó volt, hanem korszakos jelentőségű csapat. Mégsem lett világbajnok.
Miért emlékezetes?
Mert a világ egyik legerősebb válogatottja, Magyarország 2–0-s vezetés után elveszítette a döntőt.
Extrém érdekesség:
Magyarország a torna során rengeteg gólt szerzett, és korábban 8–3-ra verte ugyanazt az NSZK-t, amely végül a döntőben legyőzte.